Online marketing trendek 2008
Tudja hogy mennyire felkészült az Ön online megjelenése a 2008-as évre? Ez a cikk segít átlátni az aktuális trendeket.
Ha meg akarjuk tudni mennyire vagyunk online megjelenésünkben érettek arra, hogy 2008-ban is felvegyük a versenyt az interneten jelenlévő konkurenseinkkel, először nem árt meg tudnunk, hogy látogatónk összetétele milyen eszközöket használ, vagy használna az interneten.
2007-es amerikai kutatások alapján az amerikai internetezők több mint fele aktívan használja az új, 2.0-ásnak nevezett internetes alkalmazásokat és trendeket, mint például a közösségi oldalak, blogok, (felhasználók által létrehozott tartalmak – kommentek, hozzászólások), SEO eszközök (keresőmarketing) stb.
Azt nem állítjuk, hogy Magyarországon ugyanez az arány, de az biztosan kimondható, hogy ez a szám az elmúlt évekbem folyamatosan és meredeken emelkedik. Főleg akkor, ha figyelembe vesszük, az NRC Piackutató legfrissebb kutatását, melyből kivehető, hogy
„az elmúlt fél évben 400 ezerrel nőtt a legalább hetente internetező 14-69 évesek száma. Az internetezők arányának folyamatos emelkedésével változik a csoport demográfiai összetétele is, fokozatosan csökken az internetes populáció férfias, fiatalos, urbánus jellege, de természetesen még mindig e csoportok dominanciája figyelhető meg. A gyakori internetezők 56 százaléka férfi, 50 százaléka 30 év alatti, 28 százaléka Budapesten él.”
Nos, mi már szokásunkhoz híven, 2006, és 2007 januárja után idén is átgondoljuk, hogy ezek a tényezők (sok más mellett persze) hogyan is befolyásolják és viszik előre az online marketing megoldásokat 2008-ban hazánkban, prognózisunkat 5 pontban foglaltuk össze.
Folytatás »
Rekordszámú spammert jelentettek fel tavaly
2005-ben még a fogyasztóvédelem feladata volt a hazai levélszemét-küldőkkel szembeni fellépés, tavaly óta ez már a hírközlési hatóság dolga. A váltást követően a bejelentések száma háromszorosára nőtt.
2006-ban összesen 250 olyan ügyet vizsgált a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH), melynek előzménye kéretlenül kiküldött e-mail üzenetek, vagyis spamek küldésével volt kapcsolatos – igaz, ebből közel száz esetben ugyanaz a személy fordult a hivatalhoz. Tavalyelőtt, amikor a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet foglalkozott kéretlen levelekkel, csak 94 bejelentést kellett kivizsgálniuk.
5 alapelv a hatékony hírlevélhez
Ha átlagon felüli kattintási arányokat szeretne elérni hírlevelével, akkor ez a cikk Önnek szól!
Soha ne hagyja figyelmen kívül hírlevelének írásakor az alábbi 5 alapelvet, azonban tudni kell, hogy egy hírlevél megírásnak nem 5, és nem is 50 írott és íratlan alapelve van, amit be kell tartani ahhoz, hogy a kommunikációnak ez a költséghatékony módszere, elérje a kívánt hatást. Folytatás »
Címkék: e-mail, hírlevél, marketing12 tipp a célért: Google 1-10 találat
Egy jó honlap önmagában még nem hoz új látogatókat. Ahhoz, hogy új ügyfeleket nyerjünk, jelen kell lenni ott, ahol a látogatók keresnek: a keresőprogramokban. Ez csak akkor sikerülhet, ha a website oldalai (és nem a weboldal!, hanem kifejezetten egy-egy aloldal!) a keresőprogramokhoz vannak igazítva, azaz keresőbarát a felépítése. Ahhoz azonban, hogy a keresőszavak top 10-es listájába bekerüljünk, professzionális keresőmarketinges segítségére van
szükség. Aki itt trükköket alkalmaz, a kereső indexekből való teljes kizárást kockáztatja, ahova ugyanazzal a weboldallal visszakerülni már szinte lehetetlen, vagy legalábbis rengeteg idő, és munka.
Azonban vannak olyan egyszerű technikák, melyek alkalmazásával Ön is segíthet saját weboldalának optimalizálásban!
Melyek ezek a praktikus tanácsok? És miért épp a Google? Jöjjön, vegyük sorra! Folytatás »
Címkék: google, marketing, tipp