Online marketing trendek 2008

Tudja hogy mennyire felkészült az Ön online megjelenése a 2008-as évre? Ez a cikk segít átlátni az aktuális trendeket.

Ha meg akarjuk tudni mennyire vagyunk online megjelenésünkben érettek arra, hogy 2008-ban is felvegyük a versenyt az interneten jelenlévő konkurenseinkkel, először nem árt meg tudnunk, hogy látogatónk összetétele milyen eszközöket használ, vagy használna az interneten.

2007-es amerikai kutatások alapján az amerikai internetezők több mint fele aktívan használja az új, 2.0-ásnak nevezett internetes alkalmazásokat és trendeket, mint például a közösségi oldalak, blogok, (felhasználók által létrehozott tartalmak – kommentek, hozzászólások), SEO eszközök (keresőmarketing) stb.

Azt nem állítjuk, hogy Magyarországon ugyanez az arány, de az biztosan kimondható, hogy ez a szám az elmúlt évekbem folyamatosan és meredeken emelkedik. Főleg akkor, ha figyelembe vesszük, az NRC Piackutató legfrissebb kutatását, melyből kivehető, hogy

„az elmúlt fél évben 400 ezerrel nőtt a legalább hetente internetező 14-69 évesek száma. Az internetezők arányának folyamatos emelkedésével változik a csoport demográfiai összetétele is, fokozatosan csökken az internetes populáció férfias, fiatalos, urbánus jellege, de természetesen még mindig e csoportok dominanciája figyelhető meg. A gyakori internetezők 56 százaléka férfi, 50 százaléka 30 év alatti, 28 százaléka Budapesten él.”

Nos, mi már szokásunkhoz híven, 2006, és 2007 januárja után idén is átgondoljuk, hogy ezek a tényezők (sok más mellett persze) hogyan is befolyásolják és viszik előre az online marketing megoldásokat 2008-ban hazánkban, prognózisunkat 5 pontban foglaltuk össze.
Folytatás »

Címkék: , , , , , ,

Alig olvasnak nyomtatott sajtót, és tévézés helyett is interneteznek az Index-olvasók

Néhány hete arra kértük olvasóinkat, árulják el, honnan tájékozódnak. Felmérésünkkel azt szerettük volna kideríteni, hogyan változtatta meg az internetes hírszolgáltatók megjelenése az Index-olvasók hírfogyasztási szokásait. Az eredmény ugyan csak a hosszú és unalmas kérdőíveket szívesen kitöltő, hardcore Index-olvasóra tekinthető reprezentatívnak, a több mint hat és félezer válasz mégis drámai változásokat sejtet a nagyon sokat internetezők körében.

Bővebben: http://index.hu/tech/tudomany/hirsurvey534/

Címkék: , ,

Gooogle mindenhol

Ha szoktuk figyelni az online média híreit, bizonyára feltűnt hogy nincsen olyan hónap amikor ne lenne a vezető hírek között a Google valamilyen újabb nagy dobása. Google a tőzsdén, Google Map, Google Directory, Google News, Google Videos, Google Blogsearch, Google Adsense, Google Adwords, Google Toolbar, Google Desktop, Google Calendar, Google Gmail, Google Page Rank… és még sorolhatnánk.

Ugye ismerősek? De melyik, mire való, mire használjuk, és miért jó nekünk? Folytatás »

Címkék: , ,

15 online marketing trend 2006

Egyre több lehetőség nyílik a közvetlen ügyfél-kommunikációban, az online reklámok részesedése is rohamosan nő, újabb és újabb technikák, technológiák jelennek meg, melyek mind a fogyasztók kényelmét próbálják szolgálni.

Mondhatjuk, hogy az Internet, most éli második tavaszát, nézzük sorra miért is.

Bemutatjuk Önnek a 15 legfontosabb online marketing trendet. Folytatás »

Címkék: , , ,